Felelősségvállalás iránti elkötelezettségünk

A Bristol-Myers Squibb-nél szilárdan kitartunk azon Küldetésünk mellett, hogy olyan innovatív gyógyszereket fedezzünk fel, fejlesszünk ki és forgalmazzunk, amelyek segítenek az embereknek a súlyos betegségek legyőzésében. Emellett rendíthetetlenül haladunk a gazdasági, szociális és környezeti fenntarthatóság iránti Elkötelezettségünk irányába.

Működési alapunk a feddhetetlenség. A Biopharma vállalatok egyik vezetőjeként felelősségteljesek vagyunk és mindig törekszünk arra, hogy helyesen cselekedjünk a világszerte általunk kiszolgált betegek, vállalatunk, munkatársaink, részvényeseink és közösségeink javára.

Tisztában vagyunk azzal, hogy világszerte túlságosan is gyakran fordul elő, hogy a betegek egyenlőtlenségekkel és akadályokkal kerülnek szembe az egészségügyi ellátásban. Bizonyos csoportok – különösen a városi és vidéki elszegényedett réteg, a nők, az etnikai kisebbségek és a perifériára került emberek – másokhoz képest rosszabb egészségügyi helyzetben vannak. A Bristol-Myers Squibb Alapítványban a célunk az, hogy hidat építsünk Afrikában a HIV/AIDS, Ázsiában a hepatitisz, az Egyesült Államokban a súlyos pszichés megbetegedések, Közép- és Kelet-Európában pedig a daganatos megbetegedések ellátásában mutatkozó egyenlőtlenségek közé. Nemrégiben indult útjára legújabb kampányunk, a Together on Diabetes®, ami az Egyesült Államokban a legnagyobb vállalati kezdeményezés, amely a II-es típusú cukorbetegség elleni küzdelmet tűzte ki célul.

Ezeknek a programoknak a modellje a Bristol-Myers Squibb áttörést jelentő SECURE THE FUTURE® kampánya. Ez a 150 millió dolláros program több mint 240 projektet finanszírozott és jelenleg is 20 afrikai országot támogat, a klinikai alapokon nyugvó orvosi ellátást ötvözve a közösségi felvilágosítással és támogató ellátással.

A Bristol-Myers Squibb Betegsegélyező Alapítványon keresztül ingyenes gyógyszert biztosítunk az arra rászorulóknak az Egyesült Államokban; ennek keretében olyan nehéz anyagi helyzetbe került betegeken segítünk, akik általában nem rendelkeznek a gyógyszereiket finanszírozó magán egészségbiztosítással, és nem részesülnek sem a Medicaid, sem más szövetségi, állami vagy helyi egészségügyi program által biztosított gyógyszerekre vonatkozó egészségbiztosításban. Ezen kívül a Bristol-Myers Squibb Alapítvány anyagi támogatást nyújtott nemzetközi segélyező partnerek számára, ezzel elősegítve a hirtelen természeti katasztrófák sújtotta területeken a gyors humanitárius segítségnyújtást. Erőforrásait és a nemzetközi segélyszervezetekkel kialakított kapcsolatait a fejlődő országok egészségügyi ellátási erőforrásainak bővítésére is felhasználta.

A Bristol-Myers Squibb törekszik arra, hogy jó szomszéd legyen, amely támogatja azokat a közösségeket, ahol élünk és dolgozunk. Különös figyelmet fordítunk az egyes közösségekben még kezeletlen egészségügyi igények kielégítésének elősegítésére non-profit partnereinken keresztül, a tudományos oktatás javítására és a helyi iskolákban tanulók alkalmazására, valamint az emberek segítésére emberbaráti és önkéntes tevékenységeinkkel.

A természetes erőforrások megőrzése kulcsfontosságú elkötelezettségeink egyike. A 2000-ben indult Sustainability 2010 Goals programunk eredményeként jelentős előrelépéseket értünk el a Bristol-Myers Squibb káros környezeti hatásainak csökkentésében világszerte. Azóta vállalatunk a kitűzött célok többségét elérte és túl is teljesítette, beleértve azt is, hogy 40 százalékkal csökkentette az értékesítéshez normalizált energiafogyasztást. Különösen büszke vagyok arra, hogy a massachusetts-i Devensben található modern biológiai gyártó létesítményünk megkapta a Green Building Council LEED tanúsítványát.

Mivel a Bristol-Myers Squibb a jövőre helyezi a hangsúlyt, fenntarthatósági célkitűzéseink következő generációja (2015-ig) megerősíti elkötelezettségünket a fenntartható, etikus és szabálykövető üzleti gyakorlatok iránt világszerte. A közönség tájékoztatásában nagy múltra tekintünk vissza; ezen tevékenységükkel növeljük területünk átláthatóságát és a közösség bizalmát. Mióta segítséget nyújtottunk az első Global Reporting Initiative irányelvek kidolgozásában, ezeknek az irányelveknek az aktualizált változatait alkalmazzuk a bms.com honlapon történő külső tájékoztatás terén. Kövesse nyomon az elkötelezettségeink tekintetében elért előrelépéseinket!

Munkatársaink képezik a sikerünk alapját. A Bristol-Myers Squibb-nél sokszínű munkatársi gárdát és társas kultúrát építünk, elismerve azt, hogy a sokszínűség erősségé válik. Employee Resource csoportjaink és személyzetfejlesztési lehetőségeink segítenek ennek a kultúrának a kiépítésében. A Bristol-Myers Squibb évről évre elismerten a legjobb vállalatok közé tartozik a női vezetők és munkapartnerek tekintetében. Vállalatunkat a Human Rights Campaign Alapítvány Corporate Equality Index (Vállalati esélyegyenlőségi mutató) is elismeri.

Az egészségügyi ellátás területén tapasztalt problémák a világon mindenhol aggasztóak. Felismerjük, hogy mivel innovatív gyógyszereket biztosítunk a betegek számára a kormányokkal, kifizetőkkel, betegekkel, egészségügyi szolgáltatókkal és az egyéb résztvevőkkel együtt kell működnünk a működőképes és fenntartható megoldások kidolgozása érdekében. Küldetésünk részeként a betegek segítése az elsődleges célunk, és ez az, amit teszünk.